A KTI Közlekedéstudományi és Építésügyi Minőségellenőrző Intézet és az Eötvös Loránd Tudományegyetem mintegy 4 millió forintos összdíjazású versenyt hirdet, amelyre felsőoktatási hallgatókból és kutatókból álló csapatok nevezhetnek.
A két intézmény a pályázatot közúti közlekedésbiztonságot támogató, javító megoldásokra írta ki. Olyan ötleteket keresnek, amelyek – megvalósításuk esetén – várhatóan helyi vagy országos hatást kifejtve javítanak a közlekedésbiztonságon. A javasolt megoldás lehet tárgyi/fizikai eszköz, szoftver (app, alkalmazás), oktatási eszköz stb.
A klasszikus ötleteken kívül várják a szokatlan, furfangos, innovatív ötleteket is, az egyetlen megkötés a (közeljövőbeli) fizikai/operatív megvalósíthatóság lehetősége. Természetesen fontos követelmény, hogy a biztonságot növelni kívánó ötlet nem hozhat létre újabb veszélyforrást.
A jelen pályázatban nem szükséges ténylegesen megvalósítani az ötletet (bár előnyt élveznek azok a megoldások, amelyek már előreléptek a megvalósulás felé). Szintén előnyben részesítheti a zsűri azokat a pályamunkákat, amelyek figyelembe veszik a fenntarthatóság szempontját is.
A benyújtásra jogosultak köre:
Pályázatot 1–4 fős csapatok nyújthatnak be. Pályázhatnak a magyar felsőoktatási intézmények hallgatói és oktatói/kutatói, de minden csapatban kell lennie hallgatónak.
Az első, 2025-ös KTI-ELTE közlekedésbiztonsági ötletpályázat jelentkezői is benyújthatnak pályázatot a kiírásra, de csak új, a tavalyitól eltérő ötlettel.
A pályázat részeként benyújtandó dokumentumok:
1) A projekt szöveges leírása (ábrákkal együtt 8–15 oldal, PDF formátumban), amely röviden bemutatja a megoldani kívánt problémát, részletesen leírja az „ötletet” (megoldási javaslatot), és elmagyarázza, hogy a megoldás miképp fejti ki a kívánt hatást.
2) Az e-mailnek és a pályázat címlapjának egyaránt tartalmaznia kell a pályázat címét, a csapat nevét.
3) A pályázatnak tartalmaznia kell a csapattagok névsorát, e-mail címét és státuszát (oktatási intézmény, beosztás). Azon csapattagok esetén, akiknek van ELTE-jogviszonya (hallgató, doktori hallgató, közalkalmazott oktató/kutató, megbízási szerződéses oktató/kutató stb.), annak típusát is kérjük megjelölni.
4) A pályázatban fel kell tüntetni az egyes csapattagoknak a projekt kidolgozásához való hozzájárulását százalékos arányban úgy, hogy azok összege 100% legyen – a csapat által esetlegesen elnyert díjazás ennek arányában kerül kifizetésre.
Elbírálás és döntéshozatal:
A benyújtott pályázatokat szakmai zsűri szűri elő. A jelentkezők legkésőbb 2026. október 22-ig értesítést kapnak az előszűrés eredményéről. Az előszűrést követően a döntőbe jutó pályázók élő fordulóban mutatják be projektjüket 10 perces prezentáció keretében.
A döntő (élő forduló) időpontja: 2026. november 3. (kedd) 16-19 óra között
A döntő helyszíne: ELTE Rektori Kabinet (1056 Budapest, Szerb u. 21–23.)
Díjazás:
A szervezők díjkategóriánként 1–3 díjat terveznek kiosztani, egyben fenntartják a jogot, hogy – a beérkezett pályaművek minőségétől és számától függően – változtassanak a díjazáson: több vagy kevesebb díjat adjanak ki, illetve különdíjat ítéljenek oda.
Díjak (a feltüntetett díjak bruttó összegek):
• I. díj: 1.000.000 Ft/csapat
• II. díj: 700.000 Ft/csapat
• III. díj: 500.000 Ft/csapat
Pályázatok benyújtása:
- e-mailben a kozlekbizt@elte.hu címre
- beküldési határidő: 2026. október 16. 23:59
További felvilágosítás a kozlekbizt@elte.hu címen kérhető.